Az ideális munka útjába gyakran földrajzi akadályok gördülnek. Sokszor előfordul ugyanis az, hogy a lehető legkedvezőbb álláslehetőség tőlünk több száz kilométerre válik elérhetővé. Megoldás persze erre is létezik és ez nem is feltétlenül jár óriási változásokkal.
A lehetőség diktál
A fővárosban élők számára kevésbé valós élethelyzet ugyan, de a vidéken élők sokszor szembesülhetnek vele, hogy a környéken nincs elegendő mennyiségű és minőségű munkahely. Ez egy kifejezetten problémás külső körülmény, mely az adott térségben élők életét alapjaiban határozza meg. De ettől függetlenül is előfordulhat az, hogy az ideális munka egy messzebbi vidéken vagy városban érhető el, ilyenkor pedig felmerül a dilemma, hogy érdemes-e áthelyezni székhelyünket egy kedvező állás érdekében.
A költözés ugyanis óriási lépés, mely a végeláthatatlan teendők és elintéznivalók mellett anyagi szempontból sem feltétlenül egyszerű. Ebben szerepet játszanak az egyes térségben tapasztalható ingatlanárak különbségei, a meglévő lakások vagy házak piacképessége, a rendelkezésre álló tőke és még sorolhatnánk. Az érzelmi szempontokat pedig még számításba sem vettük, holott ennek az egésznek abszolút érdemes számolni a szentimentálisabb oldalával is.
Léteznek azonban olyan megoldások, melyek lehetővé teszik a messzebb található álláshely betöltését, ugyanakkor nem igénylik azt, hogy állandó jelleggel áthelyezzük székhelyünket egy másik országrészbe, vagy akár külföldre. Vannak ugyanis szállást is kínáló munkák, melyek a hétköznapokra biztosítják a lakhatást, de lehetőségét ad arra, hogy a hétvégéket otthon, a jól megszokott környezetben tölthessük. A munka szállással Profession által kínált opciói éppen ezt nyújtják.
Munkavégzés bárhol
Napjainkban egyre népszerűbbnek számítanak a bárhonnan végezhető távmunkák, melyek semmilyen földrajzi kötöttséggel nem járnak a munkavállalók számára. Ha úgy tetszik a munka szállással ennek egy “analóg” opciója, mikor ugyan el kell utaznunk a munkavégzéshez, de a munkáltató által biztosított szállás eltörli a földrajzi problémákat. A két opció persze összességében egész távol áll egymástól, de a nehezebb helyzetben lévő régiók lakói számára a munka szállással is abszolút kedvező lehetőség.
Ez esetben ugyanis nem kell foglalkoznunk a szálláskereséssel, albérlet fizetésével vagy akár a hosszabb távú letelepedéssel, hiszen ez a konstrukció időszakosan is biztosítja a megfelelő lakhatási körülményeket, ezzel komoly súly véve le a dolgozók válláról. A lehetőség olyannyira működik, hogy a munka szállással a külföldi állások esetében is abszolút reális opció. Sok hazai cég végez ugyanis munkákat külföldön, ezek pedig sok esetben a transzfert és a szállást is biztosítják dolgozóik számára.
A munka szállással persze akkor is jó lehetőség lehet, ha hosszabb távon is szeretnénk letelepedni az adott helyen. Ez lényegében lehetőséget ad arra, hogy megtapasztaljuk a helyi életet, körülményeket, mely akár azt is segíthet eldönteni, hogy szeretnénk-e tartósan is az adott városban vagy térségben maradni. Akár átmeneti megoldásként is kiváló, hiszen ha a munka miatt a költözés mellett is döntünk, a folyamat előkészítése és lebonyolítása alatt is dolgozhatunk.
Szezonális lehetőségek
A téli évszakok beköszöntével persze a szezonális álláslehetőségekről is érdemes beszélni, hiszen a munka szállással ezek esetén is abszolút elterjedt opció. A legeklatánsabb példát a szomszédos Ausztriában működő síparadicsomok, szállodák és különböző téli szezonra berendezkedett szálláshelyek és vendéglátó egységek jelentik. Ezek a vállalkozások ugyanis folyamatosan keresik – akár a külföldi – munkavállalókat, az esetek többségében pedig a munka mellé szállást és ellátást is biztosítanak.
Az ilyen és ehhez hasonló szezonális munkák kiváló kereseti lehetőségeket kínálnak, hiszen a hazai fizetések akár többszörösét is megkereshetjük egy szezon során. A munka szállással, mint opció azért is kedvező, mert az ehhez kapcsolódó költségekkel nem kell foglalkoznunk, így a spórolás is jóval egyszerűbb. Az már egyéni preferenciák kérdése, hogy ki mennyire szeret szezonról-szezonra élni és dolgozni, de tekintve, hogy sokaknak bejött ez a megoldás, bizonyára abszolút élhető feltételeket teremt ez a munkarend is.
Ha valaki azonban tartósabb kilátásokban gondolkodik, a munka szállással abban az esetben is reális lehetőség. Az álláspiac folyamatosan változik, mindig újabb és újabb álláshelyek tűnnek fel, a földrajzi gátak pedig egyre egyszerűbben feloldhatók. Ha tehát eddig a távolság miatt nem mertünk belevágni egy új munkába, vagy épp emiatt hagytunk ki egy-egy jó pozíciót, érdemes újra átgondolni az opciókat, hiszen úgy tűnik, valóban mindenre létezik megoldás.