Miskolctapolca szállás válogatás

Miskolctapolca Magyarország egyik legkedveltebb úticéljai között található, hiszen a méltán híres miskolctapolcai barlangfürdő az ország egyik legszebb fürdőjeként van számon tartva.

Mit érdemes megnézni a barlangfürdőn kívül?

  1. A barlangfürdő mellett talán az elsőként említésre érdemes “látnivaló” vagy inkább program az Avalon park, ami az egész család számára képes egy egésznapos kikapcsolódást nyújtani. 2500 négyzetméteres játszótér mellett olasz étterem, elektromos gokart pálya és street food ételek várják az ide látogatókat amit egy hangulatos sörkertben fogyaszthatunk el.
  2. A barlanfürdő előtt található óriási parkban érdemes ejteni egy sétát mindamellett hogy csónakázásra is van lehetőség és a nyári időszakban a bobpályán is kiengedhetjük a fáradt gőzt.
  3. A hely egyik nevezetessége a Sziklakápolna, amit az egykori Verebes-tanyán lévő két barlangból alakítottak ki, és 1935-ben szenteltek fel. A Brassói utcán található kápolnában vasárnaponként római katolikus szentmisét tartanak.
  4. A Görömbölyi utcán található az Akropolisz nevű épület (Akropolisz Szabadtéri Színpad), ahol nyári színházi előadásokat szoktak tartani.
  5. A parkban elhelyezkedő Békás-tó egy volt kráterben helyezkedik el, amelyben megközelítőleg ötven hőforrás található. A leghidegebb 36 °C, míg a legmelegebb 47 °C-os hőmérsékletű. A tóból folyamatosan gázok törnek fel a felszínre.
  6. Az apátsági monostor ásatásai (közvetlenül a Barlangfürdő előtt) a befejezéséhez közelednek (2013), és bemutatható állapotba kerülnek.

Most, hogy tudjuk miért is érdemes ide utazni és eltölteni néhány napot, lássuk milyen szálláshelyek közül válogathatunk.

Miskolctapolca szállás válogatása

Aurora Hotel

Első szálláshely amit bárkinek szívesen ajánlunk egyből egy 4 csillagos wellness szálloda. A hotel népszerűségének egyik oka, hogy a Bükk-hegység lábánál várja vendégeit, így pihenni vágyoknak és aktív pihenésre (kirándulásra) vágyóknak is egyaránt jó választás.

miskolctapolca szállás

A szálloda saját étteremmel rendelkezik ahol mindenki megtalálhatja a saját ízlésének megfelelőt. Gasztronómiai kínálatukra, éppúgy mint vendégeik összetételére, a sokszínűség jellemző: hagyományos magyaros ételek, reformkonyha, újdonságok, helyi sajátosságok, vegetáriánus ételek, speciális diéták és gyermek ételek.. A büféasztal napi választékának meghatározásakor konyhafőnökünk figyelembe veszi a szezonalitást és a kor szerinti megoszlást is.

Wellness szállodában az aktív, és passzív pihenés szerelmesei is megtalálják a nekik való szórakozási lehetőséget.

Az aktívan pihenők túrázhatnak a növény és állatvilágáról is híres, gyönyörű környezettel rendelkező Bükk-hegységben, meglátogathatják Lillafüred barlangjait, csónakázhatnak kedvükre.

Akik inkább a passzív pihenés mellett voksolnak, azoknak napjaink legfontosabb helyszíne egy hangulatos wellness szálloda, azon belül is a szálloda wellness részlege.

miskolctapolca szállás
miskolctapolca szállás

Alfa Hotel & Wellness Miskolctapolca

A belvárosban található Alfa Hotel és wellness szálloda várja kedves vendégeit. Kiemelendő, hogy a barlangfürdő gyalog megtehető távra van a hoteltől. 16 két ágyas szobával rendelkezik amelyek igény szerint bővíthetőek.

Saját éttermükben mediterrán hangulattal várják a hotelben megszállókat és akár 50 fő befogadására is képesek. Hotel pazar felszereltséggel rendelkezik, többek között:

  • 24 órás recepcióval
  • legtöbb szobának saját erkélye van
  • 108 cm-es Full hd tv
  • ingyenes wifi
  • minibár
  • kisbabával érkezőknek biztosítanak: babaágyat, babafürdetőt , etetőszéket
  • kamerával megfigyelt parkoló ami a vendégek számára ingyenes
  • és természetesen wellness szolgáltatások: úszómedence, szauna, pezsgőfürdő, aromaszauna és masszázs.
miskolctapolca wellness
miskolctapolca wellness
miskolctapolca wellness

Calimbra Wellness Hotel Miskolctapolca

Calimbra wellness hotel azok számára is jó választás akik nem csak a barlangfürdő miatt szeretnének Miskolctapolcán szállást foglalni, hiszen a hotel wellness szolgáltatásai révén már önmagában is tökéletes kikapcsolódásra ad lehetőséget. A barlangfürdő mindössze néhány perc sétára található.

Calimbra Wellness és Konferencia Hotel

A hotel épülete a Bükk hegységre néz, így a gyönyörű kilátás garantált a természetközeli hangulat mellett. A szálloda színei mediterrán hangulatot sugároznak amellett, hogy figyeltek arra is, hogy nyugtató, pihentető érzés fogja el az ide látogatókat. A hotel 41 két ágyas szobával és 8 apartmannal rendelkezik. A vendégek számára ingyenesen használható sorompóval őrzött parkolót biztosítanak. A kisgyerekkel érkezőknek pótágyat/gyerekágyat igény szerint biztosítanak.