Nem kell Budapesttől messzire utazni ahhoz, hogy az ember a városi nyüzsgéstől mentes, tóparti környezetben, madárcsicsergésben pihenhessen.
A György Birtok tóparti szállás barátságos hangulattal és vendégszeretettel várja a pihenni, feltöltődni vágyókat.
A birtokon kétféle szálláslehetőség áll a vendégek rendelkezésére: bérelhetőek apartmanok és szobák.
A szobák egy nagyobb központi épületben vannak elhelyezve, mely nagyobb vendégserek érkezése esetén, nagyobb baráti társaság, vagy család érkezésekor akár egyben is lefoglalható.
Az apartmanok kedves kis tóparti faházakban lettek kialakítva, bennük egy szobával, kis konyhával és fürdőszobával.
Az apartman és a szobák is tóparton, attól alig néhány lépés távolságra helyezkednek el.
A birtokon az aktív és a passzív pihenést kedvelők is megtalálhatják számításaikat.
Jól eshet a szép pázsiton, egy fa árnyékában megpihenve piknikezni, olvasgatni.
De a forróbb nyári napokon a tóban megmártózva is felfrissülhetünk.
Emellett a Birtok lehetőséget kínál a horgászatra, a lovaglásra, kerékpározásra, sőt, saját kis kiépülőben lévő alpaka farmjában még állatsimogatással is várják a gyerekeket és felnőtteket egyaránt.
A Birtokon étterem és büfé is rendelkezésre áll. Minden adott egy tökéletes, idilli, természetközeli nyaraláshoz!